Gabi története - "Hihetetlen erők szabadultak fel bennem, a lelkem megkönnyebbült, hogy a beteg "részem"-től megszabadultam.... "

2014. augusztus 11., hétfő, 16:18

A betegségem kezdete
Gabi vagyok, 39 éves, pénteken lesz egy éve, hogy levették a jobb mellem....... DE ÉLEK!!!!!!!!!!!!! és jobban vagyok mint valaha  
2010 óta érzetem a jobb mellemben valami furcsa érzést. Mindig volt egy kis égő, fájó,bizsergő érzés. Aztán 2012 nyarán már külső elváltozások is bizonyították számomra,hogy valami baj van. Az orvos elküldött MR vizsgálatra, amit három hónap várakozás előzött meg... aztán 2012. szeptember 28-án közölték a diagnózist ( amit már tudtam ). Az események felpörögtek, szövettani eredmény után egy fantasztikus sebész keze alá kerültem, és megtörtént a műtét. 
Mit tettem a gyógyulásért?
Hihetetlen erők szabadultak fel bennem, a lelkem megkönnyebbült, hogy a beteg "részem"-től megszabadultam.... tudtam, hogy még sok minden áll előttem a kezeléseket illetően, de úgy tekintettem a jövőre, hogy ez is egy megoldandó probléma. Eszembe sem jutott az,hogy vége az életemnek. Hat kemoterápiás kezelést írtak ki a részemre. Tudtam, hogy borzasztó lesz.. hallottam, olvastam.. de sajnos minden képzeletemet felülmúlta a tapasztalás...Az első alkalom után öt napig voltam magam árnyéka, elkezdődött a hányás, hasmenés, pocsék vérkép, fehérvérsejtszám növelő injekciók adása magamnak, a második kezelés után jött a hajhullás. Karácsony előtt egy héttel megkértem a kilenc éves kicsi lánykámat,hogy vágja le a hajam ollóval, a 16 éves fiam meg segített a nullás géppel. Onnantól kezdve kendőket hordtam. Amikor kezelésre mentem felvettem a fekete, halálfejes-kalózos kendőt, mert hát HA HARC HÁT LEGYEN HARD, amikor eltelt egy hét, és már jobban voltam, jöhetett a lányomtól kapott kék, lovas, patkós kendő, és volt egy fekete és egy sötétkék is - alkalmakra .Ugyan volt parókám, de amikor azt felvettem és a tükörbe néztem, azt érzetem,hogyha hordanám azzal elbújnék a betegség elől, és én szembe akartam nézni, felvenni az elém dobott kesztyűt  A harmadik kezelés volt a mélypont, mind lelkileg, mind fizikailag. Allergiás reakciók sokasága, két heti hányás, nyálkahártya irritáció, orrvérzés, bőrsebesedés... Itt kerültem lelkileg is padlóra... De valami belső erő előjött,és újra talpra álltam. Öt hónap alatt húsz kilótól "szabadultam" meg.. és fantasztikusan nézek ki a régi önmagamhoz képest, még így fél mellel is. SOHA nem éreztem ennyire nőnek magam, mint mióta átestem ezen az egész őrületen  Hihetetlen nekem is, de a környezetemtől is rengeteg pozitív visszajelzést kapok, ami még inkább szárnyakat ad. Aztán jött a 25 sugár. Nagyon nehezen kezdtem neki, de egy kedves barátom rengeteg erőt adott, naponta "rugdosott", hogy menjek, és azt is végig csináltam.. mindezek alatt FANTASZTIKUS emberekkel - csupa nagybetűvel- nőkkel találkoztam. A kemoterápia alatt egy 5 fős csapatot sikerült "életre" hívnunk. Sosem felejtem el ŐKET. Nélkülük nem bírtam volna ki azokat az órákat, amikor azok a mérgek folytak belénk 
Mi segített?
Drukkoltunk egymásnak, keresztbe szorított újjal, hogy harmadszorra már sikerüljön bekötni azt a fránya tűt, aztán amikor valamelyikünk rosszul lett, akkor nem győztünk vidám történetekkel traktálni egymást, csakhogy eltereljük a figyelmet a rosszról.. Nagyon ritkán beszéltünk negatív dolgokról, nem tudatosan..A mi csapatunk élni akart, és ennek adtunk hangot... Rengeteget nevettünk, egymást szárnyaltuk túl, hogy kinek milyen mellékhatása volt, kitől hányadszorra sikerült vért venni, na és persze az vitte a pálmát akitől a legkülönlegesebb helyről  Hiszen, hogy a vidámság optimizmus szül, enélkül pedig nincs gyógyulás, semmilyen betegségből  MOSOLYMOSOLY mindig, minden helyzetben... Ugyanilyen jó hangulat uralkodott a sugárterápia alatt is. Ott már többféle sorstárssal találkoztam, de a jókedvemet vittem magammal, és azt tapasztaltam,hogy gyűltek körém, ami rettentő jó volt nekem is és nekik is  Szerencsés vagyok, mert a sugár alatt a bőrömnek semmi baja nem lett,és még nagyon kenegetnem sem kellett.. Mostmár a második három hónapos kontroll viszgálaton vagyok túl. Minden eredményem jó, és jól is érzem magam. A hormonkezelést, amit kapok még legalább három évig élvezem  De ennek is megvan a jó oldala, nem kell havonta egetverő összegeket költenem női dolgokra..Tudom,hogy ez nagyon furcsán hangzik, de az elmúlt évem egyetlen percét sem cserélném el senkivel. 
Ez a betegség gyökeresen megváltoztatott. Igen, régen én is ha ezt olvastam, vagy hallottam valakitől, csak megvontam a vállam : ugyan már, üres frázisok. DE TÉNYLEG így van. Minden átértékelődött. 
Hálás vagyok a sorsnak, Istennek, a véletlennek, az életnek, bárhogy is hívjuk, hogy szembe kellett néznem ezzel az egésszel. Úgy érzem,hogy nem véletlen az amin keresztül mentem. Abban is maximálisan hiszek,hogy az sem véletlen,hogy miért épp mellrákom lett. Kaptam egy új esélyt arra,hogy JÓL éljem az életem, ne legyek megalkuvó, és csakis olyan dolgokat és úgy csináljak, ami NEKEM jó. A gyerekeimet is erre nevelem. És ha ez kellet hozzá, hát köszönöm 
Milyen most az életem, hogy meggyógyultam, miért tartom fontosnak megosztani a történetemet?
A gyógyulásomban hatalmas szerepe volt három dolognak :
1. A vidámságom, a pozitív hozzáállás, MINDENBEN a jót látni, a rosszat leseperni.
2. A munka. Végig, két kemoterápia között, amikor már bírtam menni, mentem dolgozni. A munkahelyemen tudták mi van velem, értékelték azt,ahogy végigcsináltam ezt a betegséget. És ez is rengeteg erőt adott. 
3. A végére hagytam a legfontosabbat, ami mindenkinek kell a gyógyuláshoz. 
Elengedhetetlen a pozitív hozzáállás, a vidámság, de BARÁTOK nélkül nem megy. Igen, a család is fontos, de a család érintett, máshogy aggódnak, mint a barátok. A család azt akarja,hogy úgy tegyünk, hogy biztos túléljük. Persze, a barátok is ezt akarják, de ők felnőttként kezelik az embert - ezt is nagyon sok sorstársamtól hallottam vissza. Nekem fantasztikus barátaim vannak. Nők és férfiak  és az ő figyelmük, bátorításuk nélkül biztos nem ment volna. Csak kívánhatom,hogy mindenkinek legyenek ilyen emberek az életében, mint nekem. 
A jelszavam ÉLNI ÉS NEM FÉLNI, alapítottam egy zártkörű klubbot a drága barátaimnak, és a diagnózisom első évfordulójára készítettem mindegyikőjüknek egy pólót ezzel a felirattal. Remélem értik, és megértik az üzenetét.
Most, hogy már túl vagyok a nehezén, forr bennem a tenni akarás, így a Rákligánál jelentkeztem önkéntes képzésre, csatlakoztam egy "fiatal rákbetegek" klubhoz, és megint csak hálás lehetek,mert itt is fantasztikus emberekre leltem. 
Hát röviden ez az én történetem, hosszabban nagyon hosszú lenne 

Értékelje

Ha tetszett, ossza meg!

Vissza a történetekhez

Szóljon hozzá!

Hozzászólások